Csak kibírjuk. A török válogatott pont olyan, mint a Terminátor az első részben. Az élő szövet már rég nincs rajta, a lábait elvesztette, átment rajta egy kamion, a karján csúzik előre, még belelőnek, még felrobbantják, de megy előre. Amíg pislákol a szemében a vörös fény, addig nem sikerült agyoncsapni.

Kezdődött azzal, hogy a portugálok elleni első meccsen - tényleg, mi hír a portugálokról? - elvesztettük Emrét, Gökhant, aztán megsérült Tümer Metin, Emre Güngör, Emre Asik, Servet Cetin. A csehek ellen megkapta a második sárgáját Mehmet Aurélió és kiállítatta magát az addig remekül védő Demirel. Eközben a svájcaik ellen az utolsó percben rúgta a győztes gólt Arda, a csehek ellen az utolsóban és az azutániban Nihat.

Mindeközben a horvátok pihentették a legjobbjaikat a lengyelek ellen. (Vigyázat, sokkoló felvételek, csak 18 éven felülieknek.)

Aztán rátették a kést a nyakunkra a hosszabbítás 119. percében, ugráltak a hátunkon, de. Fogalmam sincs mi történt, és mit történik ezzel a török válogatottal. Persze, megint nem játszottunk jól, de kivételesen megnyomtuk például az elejét. Viszont egy szavunk sem lehetett volna, ha a rendes játékidő végén a horvátok a hálónkba pofozzák a pettyest a dermedt cerberus mellett, aki csak a tekintetével követte volna a gömböt. Aztán a hosszabbítás első félideje megint a miénk, de a horvátok szereznek gólt a 119. percben, Rüstü apó lemásolja Nikopolidisz apót. Szívlapát, nekünk annyi, de nem. Mert jön Semih, és megtörténik harmadszor is a lehetetlen. Legalább akkora csoda persze, hogy miért csak csereként tud gólt lőni, kezdőként miért Niko Kranjcar legrosszabb pillanatait idézi?

És persze, hogy Rüstü helyrerakja, amit elrontott, a horvátok annyira összetörtek, hogy a kaput sem nagyon találták el a 11-eseknél. (A török kapusokban minden benne van, ami a csapatban. Demirel a Sevilla elleni BL-nyolcaddöntőben két akkorát lepkézett, hogy kinézett neki, hogy beleaprítják a kebabhúsba. Aztán jöttek a 11-esek, és a fenőkést visszarakták Isztambulban.)

Lehet, hogy sérülések és eltiltások miatt annyian sem leszünk, hogy a kispadra senki nem jut szotyizni. És pont a németek ellen. De tényleg, mitől kellene félnünk? Ha a 89. percig nem kapunk egy hetest, akkor döntősök vagyunk. Ha mégis kapunk egy hetes, akkor csak döntetlenre tudjuk hozni a mecset, megint jöhet a hosszabbítás. Aztán a 11-esek. De ahhoz azért kell némi szerencse.