Két állandó kommentelőnk, Feyyaz és FBCommandos kiment Bécsbe, hogy ott nézze meg a horvátok elleni meccset. Feyyaz meg is írta élményeit Ali baba sportblogjába.
Merhabalar!
Akkor jöjjön a beszámolóm a Meccsről!
Egész életemre szóló élmény volt!
Tehát kezdjük! Pénteken reggel fél 8-kor indultam itthonról. 10 után értem Pestre,ahol átmentem a Keletibe és FBCommandos már várt rám a szintén török fanatikus édesapjával. 11.10-kor indult az express Viyanába.
A szerelvényen csak mi hárman voltunk szurkolók. Nagyon türelmetlen voltam végig, az egész úton. Kiakasztott, hogy összesen 6 órát kell utaznunk odáig. Az osztrákok komolyan vették az EB biztonságot. Már Győrben felszálltak az osztrák rendőrök,és ellenőrizték az utasokat. Megmondom őszintén, d.u.2 óra előtt még semmi jelét nem láttam Bécs elővárosaiban,hogy ma meccs lesz. Megérkeztünk a Westbahnhofra, leszálltunk, a peronoknál sehol senki. Lementünk a földszintre, a nagy váróterembe, na ott már énekelt és ugrált néhány tucat horvát, meg láttunk pár törököt is. A pályaudvaron egyébként majd minden csapat szurkolójából láttunk egyet-kettőt.
Az első napirendi pont a csomagmegőrző volt. A pultos srác öltözetünket látva azonnal törökül kezdett velünk beszélni. Majd elismeréssel szólt arról,hogy magyarok vagyunk, és a törököknek szurkolunk. Elindultunk lefelé a főutcán. Fél 3-kor egyértelmű volt a horvát fölény. FBCommandos ismert egy príma török gyorséttermet a Mariahilfer strassén, ott ebédeltünk. A kiszolgáló pultos a török válogatott mezemre bökött. Én törökül mondtam neki, hogy a török válogatott csapat magyar szurkolói vagyunk. Erre a vendégsereg és az alkalmazottak tapsviharban törtek ki. Ez nagyon jó érzés volt! Ebéd után bementem a mosdóba, ahol egyedül voltam. Egyszer csak nyílt az ajtó, és belépett két horvát szurkoló. Persze azonnal haverok lettünk. Elővettem csekélyke horvát tudásomat és elmondta, hogy merre jártam már Hirvatistanban. Erre szólt az egyikük, hogy várjak egy kicsit,elővette a kameráját,és videóra vette, amit mondtam.
El szeretném mondani,hogy a nap folyamán egy fél rossz pillantást nem tapasztaltam a két tábor között!! Kaja után sétáltunk tovább, egész sok spanyol szurkolóval találkoztunk, akik már a vasárnapi meccsre jöttek,ők jó fejek voltak. Volt még sok időnk,elhatároztuk,hogy szétválunk,mivel különbözőek voltak a vásárlási szándékaink. Meg akartam venni a török válogatott piros,2008-as mezét. Az út egyik oldalán volt egy mezbolt,de ott csak Hamit volt a felirat, azért már ne egy Bayern München játékos legyen a hátamon. A másik oldalon lévő boltban megvettem a kisfiamnak az EB plüss osztrák kabalaállatát, valamint volt piros mez, ennek Nihat volt a hátán, na ez már jó lett, ő úgy is a Beşiktaşban játszott,amíg otthon volt. Persze hamisítvány,de nem baj, úgy az olcsó.
5 és 6 óra között eldöntöttük, hogy nem megyünk el a stadionhoz, messze is van, meg minek? Elindultunk a FanZone felé. A múzeum mellet a füvön pihentek a szurkolók,ekkor még mindig sokkal többen voltak a horvátok. Gondolkodtam, hogy hogy lesz ebből török fölény? Leültünk öt török szurkoló mellé, velük beszélgettünk, amikor odajött hozzánk 6 horvát. Jó arcok voltak, azonnal kapásból elsorolták, hogy a török csapatból ki melyik klubban játszik. Közben mellettünk készítette a CNN a koraesti bevezető tudósítását. Ezután az öt török elköszönt tőlünk, mentek a stadionba, mert volt jegyük. Asszem fél 7 körül döntöttünk úgy, hogy bemegyünk a FanZoneba. FBC még odakint ügyesen eldugta a piát, hogy legyen mire rájárni. Az átvizsgálás, motozás nagyon szigorú volt. Kidobatták velem a félig kiürült ásványvizes üveget,mert pet palackot sem szabad bevinni. Ez a FanZone szuper egy hely! 1,2 km hosszú, utcákat, tereket foglal magába. Bent már nagyon jó hangulat volt. És végre itt már nagyon sok török. A két végén van két kapu, és - bár eleinte vegyesen voltunk -, de a meccs kezdetre valahogy úgy alakult, hogy az 1.kapunál (itt voltunk mi) gyűltek össze a törökök, a 2.-nél meg a horvátok. Egy órával előtte még persze nálunk is sok horvát volt, de a kezdésig jobbnak látták elslisszolni.
Azért először végigjártuk az egész FanZone-t, láttunk egy török hastáncosnőt, meg volt összesen 9 kivetítő. Most is kíváncsi voltam,hogy milyen mezekben vannak a török szurkolók. Mert tavalyelőtt Pesten rengetegen voltak klubmezben. Mostanra azért több, mint 90%-uk a válogatott piros és fehér mezeit viselte. A fennmaradó részt természetesen a 3 istambuli nagy (BJK,GS,FB) mezei tették ki, valamint a kijövetelnél láttam három Bursaspor mezest, valamint két Trabzonspor mezt, illetve egy-egy Konyaspor és Kayserispor mezest. A meccs kezdetére tömény török uralom vált a mi felünkön,és tényleg mi lettünk többen!
A meccset szakmailag nem elemezném,mert Ali Baba ezt klasszabul meg tudja csinálni nálam. Csak annyit,hogy előzetesen nagyon féltettem az ezer sebből vérző Milli Takimot a horvátoktól. Ezt a rengeteg hiányzót csak egyféleképpen lehetett ellensúlyozni: megfelelő taktika. Ezt szerintem sikerült is megtalálnia Fatihnak. A csapat pedig fegyelmezetten,nagyon koncentrálva be is tartotta a taktikát. Nekem tetszett a teljesítmény! A támadójáték volt gyenge a 90 perc során,de a hosszabbításban már megfelelt.
Szóval a kezdés előtt már ment a zászlólengetés, ugrálás, szurkolás. Végig is tomboltuk a félidőt. A szünet viszont brutál durva lett. A tömeg egyik fele elindult a büfé felé,az ottaniak meg közelebb akartak jönni a kivetítőhöz. Elképesztő húsdaráló alakult ki,az egymással teljesen ellentétes mozgás miatt. Én is kijjebb akartam jönni,de a bal karom egész egyszerűen nem akart utánam jönni,beszorult két ember közé. Belebírkoztam magam egy olyan áramlatba, ami oldalra, a WC-k felé tartott,onnan rosszabb szögben lehetett látni,de mit bántam én. Így természetesen elvesztettük egymást FBC-ékkel. A II.félidőben meg tőlem 25 cm-re tört ki egy verekedés. Mi,semlegesek gyorsan szét tudtunk spriccelni. Annyit értettem belőle, hogy nő miatt történt a dolog. A hátrébb állók meg kiabáltak a leghátul lévő osztrák rendőröknek,akik gyorsan odaértek, és kivezették a vérző arcút a tömegből.
És most személyes síkra kell terelnem a beszámolót. A svájciak ellen feladtam,és egykedvűen hátradőltem a fotelben a II.félidő közepén, mert kishitű voltam. A csehek ellen feladtam, és egykedvűen hátradőltem a fotelben a szünetben, mert kishitű voltam. És most megint, mert nem tanultam... De meg is érdemlem! Szóval bekaptuk azt a banális gólt. Hogy mentegessem magam, én még a lassítást meg akartam várni, hogy mit csinált ott Rüştü pontosan, de az előttem és a kijárat között álló törökök mindegyike, -amint elérte a labda a hálót - azonnal sarkon fordult, és elindult kifelé. És hát sajnos őket látva én is ezt tettem. Az osztrák rendezők futottak mellettünk,hogy minket megelőzve kinyithassák az exit kapukat,hogy szabad utat biztosítsanak a gyorsan távozni kívánó tömegnek. Már sokszázan kint voltunk a Zone-ból a Lichtenfelsgassén,amikor akkora üvöltés, amekkorát még az életemben nem hallottam! GÓÓÓL!!! Mindenki megdermedt, megállt a lába a levegőben, rámeredt a mellette állóra, és 1 másodperc múlva mindnyájan sikítva, mint az áradó tenger, rohantunk vissza a zónába, a kijáratokon át befelé! Bent a forrongó katlan fogadott! Őrjöngés tetőfokon! A hülye rendezők ekkorra már elkapcsoltak a helyszínről,és nem tudtam megnézni az ismétlésben Semih gólját. A 11-esek előtt már nyugodt voltam. Tudtam ugyanis, hogy nincs a világon olyan csapat, amely egy ilyen lélektani hátrányt elviselne. A büntetőket már összeölelkezve tombolhattam végig a türk kardeşekkel. Miután nyertünk, azonnal mindenki ki az utcára, és pár méterre a kijárattól már össze is álltak a társaságok a körtánchoz, és rögvest előkerültek a dobok, indult az éjszaka.
Nem maradtam ott, hanem elmentem a metróállomás lejáratához, és azt láttam, hogy a taraftarok felmásztak a buszmegálló várók tetejére, és ott tomboltak tovább. A rohamrendőrök teljesen elállták keresztben a Mariahilfert, ott nem lehetett ünnepelni.
Egy mellékutcába nyomult be a tömeg, én is mentem velük, bár fogalmam sem volt, hogy hova. Csak mentünk,mentünk felfelé aztán egyszer csak elkezdtek sokasodni az olyan cégtáblák, mint a Bursa Textil, Istanbul Textilien, Trabzon Ekmegi és a Gaziantep Teppich. Hoppá a török negyedbe jöttünk, ide is mindig vágytam! Egy kicsike téren őrjöngtünk, ahol két TV stáb is forgatott. Ekkor hívott FBC, de egyetlen szót sem értettem belőle,csak mondtam,hogy elindulok velük szemben,hogy találkozhassunk. Egy sarkon rossz irányba fordultam,de jó helyre jutottam,mert pont oda érkezett meg a stadionból jövők autókonvoja. Valahonnan előkerült egy kamion gépes része is, annak olyan dudája volt,mint egy hajókürt. Persze folyamatosan nyomták. Egy saroknyival előrébb mentem, ott még érdekesebb volt a helyzet. Két arkadaş az állványos dobjait letette a zebrára, és ott verték! Természetesen forgalom sehova. Többen önkívületben táncoltak a kereszteződésben. Volt olyan, aki levetette a cipőjét és a zokniját, és mezítláb nyomta a dance-et az aszfalton. Volt egy férfi, aki minden autót leállított, hanyatt megdőlve, homorítva ráfeküdt a motorháztetőre, és azon csúszva, jobbra-balra végigtáncolta azt. Visszamentem a kamionhoz és láttam, hogy hoztak előre egy hatalmas, széles török zászlót. Befedte az utat. Szerencsére nekem is jutott hely a bal oldalán, és én is vihettem a zászlót. A vezető egy félmeztelen, kopasz fickó volt, akinek a koponyájára minden oldalról ráfestették nagyban a török lobogót. Minden nagy, 2x2-es útkereszteződésben megálltunk, leállítottuk a forgalmat énekeltünk, üvöltöttünk, leguggoltunk és ollézva egyszerre felálltunk a zászlóval. Ekkorra rendeződött úgy a felállás, hogy az egész ünneplő autókonvojt mi vezettük a nagy zászlóval, ellőttünk nem volt senki. Mögöttünk lépésben haladt a zászlózó, dudáló kocsikaraván. Büszke voltam, hogy az egész menetnek én is a felvezetői közé tartozhattam! Minden kereszteződésben ugynezt csináltuk, leállítottuk a forgalmat és éneklés a büyük lobogóval. Ezután az eddigieknél sokkal nagyobb és forgalmasabb kereszteződéshez értünk. A “főnök” itt azt mondta,hogy most szépen.óvatosan letesszük a zászlót a földre,és akkor : Istiklal Marşi! És ott, megbénítva a forgalmat elénekeltük a Himnuzt! Katartikus volt!
A következő csomópontnál egyszercsak azt éreztem,hogy valaki a hátamra ugrik, és a nyakamnál fogva húz lefelé, és közben rekedtségtől sipító hangom próbálja üvölteni a fülembe, hogy Şampiyon Türkiye!! FBC apukája volt, aki épp oly fanatikus török drukker, mint mi vagyunk. Még az első félidő után vesztettük el egymást! Ők is el akartak jönni a horvát gól után, de az óriási tömegben csak 10 métert bírtak haladni, ezért látták Semih gólját. A szerencsések! Végre együtt ünnepelhettünk tovább!
Megint csak olyan részen haladtunk, ahol laktak törökök is, akik a közeledtünkre kijöttek az erkélyre és fentről lengették a zászlót, mi meg kiabáltunk nekik felfelé. A következő épületben, az egyik ablakból kihajolt egy férfi, a pólóján egy nagy kék-fehér görög zászló volt, és alatta pedig nagy betűkkel a Hellas felirat. Úgy tapsolt meg integetett,hogy majd ki esett az ablakból,őt nagyon hangosan megéljeneztük. Aztán utolértünk egy személyautót, melynek a lehúzott ablakából egy bosnyák nemzeti lobogót lengették kifelé. Amikor az autó fölé értünk a óriászászlónkkal, kiszállt belőle egy bosnyák válogatott mezt viselő középkorú férfi, elkapta az egyikünk hátáról lelógó török zászló szélét, és sírva csókolgatta rajta a fehér félholdat! Ezután percekig Bosznia-Hercegovinát éltettük.
Már fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Szerintem olyan 4 km-t mehettünk. 3 órakor szóltak FBC-ék,hogy nem kellene-e kiszállnunk a menetből? Kedvem még nagyon lett volna az ünnepléshez,de egyetértettem velük,elmondhatatlanul fáradt voltam! Akkor már 13 órája voltunk talpon. Fél négyker találtunk egy török gyorséttermet, előtte a járdán kint táncoltak a kardeşler. Bent az alkalmazott fehér kötény helyett török zászlóba volt burkolózva. ¾ 4-kor már beleöntöttem a vodkát a Red Bullba, hogy bírjam valahogy a továbbiakat. Egyet biztosan tudtunk: az állomásra nem fogunk gyalog vissza menni. Fogtunk egy taxit, és útközben láttuk, hogy milyen rettentő messzire eljöttünk. Az állomás mellett még egy kajálás. Erre jócskán kihalt volt minden már hajnalban. A széles út másik oldalán láttunk 3 drukkert,velük lebonyolítottunk még egy “Kirmizi-beyaz” és egy “En Büyük-Türkiye” felelgetős skandálást. Klasszul visszhangzott a hangunk a kihalt téren. Jött két részeg osztrák drukker, hangosan éltették Österreicheit - a kiesésük ellenére is. Fél 5-kor világosodott és felszálltunk a vonatra. Jött velünk még négy pesti török drukker is. Próbáltunk aludni Pestig, nekem nem sikerült. Átszállás után a hazatartó vonaton bírtam aludni kb. 20 percet és kész. 11.45-kor értem a lakásba, a feleségem bekapcsolta a déli híradót az m1-en, és döbbentem láttam, hogy Bécsben a meccs után verekedés volt a törökök és a horvátok között, erről itthon halottam először. Ez szerintem úgy fordulhatott elő, hogy a 2. kapunál kijövő drukkerek eléggé vegyesen voltak, mert az 1.-nél csak a sok tízezer török jött ki,velem együtt.
Ali Baba, tudom, hogy nagy égés, de 3 török gyorsétteremben is voltunk,de mindenhol pizzát ettünk döner helyett. Eszméletlen finomra csinálják a törökök!
SZÓVAL ÉLETRE SZÓLÓ ÉLMÉNY VOLT,SOHA NEM FELEJTEM EL EZT A NAPOT!!! NAGYON MEGÉRTE KIMENNI!
Üdvözlök minden türk taraftart:
Borbicsek
En Büyük Türkiye,başka büyük yok!
